A találkozón kétszer is vezettünk, de a budafokiak komoly védelmi hibák után kiegyenlítettek. Közel negyvenszer (!) lőttünk kapura, de rendkívül pontatlanok voltunk. A mieink Kemenes - Bognár, Nagy J., Dragóner (Ferencz, 58. p.), Buz - Bartha, Nagy S., Lipcsei, Csepregi (Laczkó, 23.p.) - Tököli, Horváth (Kulcsár, 64. p.) összeállításban kezdtek, méghozzá jól, hiszen már az első negyedórát követően gólokkal vezethettünk volna. Ehhez az is kellett volna, hogy pontosabban célozzunk, de Dombai is sokszor védett bravúrral. A "hazaiak" túlélték a nyomást, és egyre jobban feljöttek, egyszer-egyszer helyzetbe is kerültek, de sokáig nem született gól. Mégis sikerült előnyt szereznünk, hiszen a hajrában sokadik helyzetünkből Buz fejesgólja után mi mehettünk előnnyel pihenni. Fordulás után szemmel láthatóan szerettük volna növelni az előnyünket, de ott folytattuk, ahol korábban abbahagytuk: körbelőttük Dombai kapuját, ami pedig kapura ment, azt védte a budafoki kapus. Ellenfelünk viszont nem hibázott elől: az 55. percben Újhegyi egy emeléssel egyenlített. Tíz perccel később viszont újra mi vezettünk, Tököli egy szép egyéni teljesítmény után vezetéshez juttatta a csapatot. Nem sokáig örülhettünk, hat perccel később Schmatovich két védőnket is kicselezve egyenlített. Innentől kezdve megint csak futottunk az eredmény után, görcsösen és kínlódva küzdöttünk a győztes gólért, de több ziccert követően is képtelenek voltunk bevenni a budafokiak kapuját, Dombai mindent védett, így nem sikerült megszerezni a győzelmet. Miután a Nyíregyháza a 18 órakor kezdődő találkozóján 1-1-re végzett az Makón, csak az utolsó forduló dönt a feljutásról. Mindez azt jelenti, hogy riválisunknak hazai pályán kellene botlania a Vecsés ellen, nekünk pedig le kellene győznünk a Baktalórántházát. Ami tény: tizennégy tavaszi meccsünknek csak a felét nyertük meg...